Válogatott hallgatásaim

Jogomban áll hallgatni! :: mornix blogja

2009. szeptember 25., péntek
 

Megfázásos influenzaszerű betegségem van. Remélem H1N1!

Igen, nem elírás, remélem, hogy az "újinfluenzát" kaptam el.

Hogy miért? Kicsit utánaolvastam, és megerősítést nyert az az érzésem, hogy a H1N1 nem veszélyesebb, mint az eddig ismert vírusok, a szövődmény kialakulásának esélye az eddigi statisztikák szerint még egy kicsit kisebb is, így a halálesetek előfordulása még annál is ritkább. 

Viszont, mivel új kórokozóról van szó, a legtöbb ember szervezete nincs felkészülve az ellene való védekezésre, ezért könnyebb elkapni, tehát ha jön az igazi szezonja, igencsak tömeges megbetegedésekre lehet számítani. Ha viszont most megkaptam, akkor én ezt letudtam, megvan a védettségem, hamarabb mint a védőoltásban elsőbbséget élvező csoportoknak.

A fenti infókat egyébként a Népszabadság tegnapi újinfluenzás mellékletéből tudom, ahol még azt sem feltétlenül javasolják, hogy aki észleli magán a tüneteket, orvoshoz menjen (amíg nincs gyanú szövődményre), az ugyanis nem tud semmit tenni a kialakult betegség ellen. Csak a szokásos gyógymódok, feküdni otthon, sok teát iszogatni, lázat csillapítani. Továbbá hangsúlyosan javasolják, hogy védekezzünk a fertőzés ellen, ami teljesen helyes, mert ha robbanásszerűen terjedni kezdene a járvány, és a fél ország egyszerre esne ágynak, az azért elég nagy gáz lenne.

Én voltam orvosnál (felhívtuk, és azt mondta, menjek). Szerinte nincs influenzám, mivel legfeljebb 37,3 fokos hőemelkedésről tudtam neki beszámolni, az influenzáknak pedig jellemzője a hirtelen felszökő magas láz. Na igen, ez volt szerdán délelőtt, aztán délután a pokróc alatt remegve-izzadva már 38,8-at mértem. A többi tünet nagyjából stimmel, bár nincs végtag- és fejfájásom, továbbá az étvágyam sem esett vissza drasztikusan. Tehát lehet hogy mégis, avagy mégsem.

Egyébként javulgatok. Kedden kezdődött erős torokfájással, aztán szerdán már egyértelműen beteg voltam, most már nagyjából elmúlt a lázam, de levegőt nem mindig tudok venni éjszaka.

Lehet hogy Prágában kaptam el, mondjuk egy zsúfolt sörözőben? Ja igen! Ez még nem lett ide leírva, hogy a múlt hétvégén - keddig meghosszabbítva - Prágában voltam! De az már egy másik történet.

 


Címkék

betegség , H1N1

Hozzászólások

Eddig 3 hozzászólás érkezett

  1. Füles:
    2009. 09. 26. 6:53

    jobbulást! én értem a koncepciót :-) azon gondolkoztam épp, hogy mindig is beteges voltam, e influenzás még soha nem, ez most jó vagy rossz, hogy nem vagyok fogékony, de védettségem is nulla.

  2. mornix:
    2009. 09. 27. 12:01

    Köszi, jobbulok.
    Ha soha nem kapod el, akkor ebben most is bizakodhatsz... na meg az ottani éghajlat jótékony hatásában.

  3. Füles:
    2009. 09. 27. 14:15

    éghajlat jótékony hatásáról annyit, hogy a harminc + fokokban eddig az iskolások FELE volt beteg. az oviban ennyire nem rossz a helyzet.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.